A 3. számú praxisban 60 százalékra csökken az állami hozzájárulás, így ott nem biztosítható az alapellátás finanszírozása. A város hét körzetéből hat lesz, Bolhás ellátása pedig kikerül a rendszerből.
A 3-as körzetet eddig is helyettesítéssel látta el a háziorvos, az erre szóló szerződése április végén lejár, tovább pedig nem tudja vállalni a feladatot. Mivel ez a praxis egy éven túl, tartósan betöltetlen, ezért az erre kapott állami támogatás 60 százalékra csökken. Vagyis jelentős többletfinanszírozás kellene a fenntartásához.
A helyzetet bonyolítja, hogy ehhez a körzethez tartozik Bolhás község alapellátása is, tehát a bolhási betegeket eddig az itteni orvos gyógyította és vizsgálta. A nagyatádi önkormányzat tárgyalt a bolhásival, de végül is a mintegy 400 lakosú település úgy nyilatkozott, hogy nem tud hozzájárulni a hiányzó pénzügyi forrás fedezéséhez.
Sajnálatos, hogy így alakult a helyzet, de nem tehetjük meg, hogy egy másik település orvosi ellátását mi fizessük – mondta Ormai István, Nagyatád polgármestere. – Nem maradt más lehetőségünk, át kellett vizsgálnunk, hogyan tudjuk a jövőben elvégezni a nagyatádiak orvosi alapellátását.
Végül arra jutott a nagyatádi önkormányzat, hogy májustól – Bolhás lakossága nélkül – hat felnőtt háziorvosi körzetbe osztva látja el a lakosságot. A módosuló körzeteket úgy határozza meg, hogy azok területileg összefüggő, lehatárolható földrajzi egységek legyenek. Ezt a tervezetet ma egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület, és a törvénynek megfelelően elküldi véleményezésre az Országos Kórházi Főigazgatóságnak.
Májustól tehát várhatóan az alábbiak szerint módosulnak Nagyatádon a háziorvosi körzetekhez tartozó utcák és területek.