Kultúra, szabadidő

Nagyatádra tartalmas kulturális élet, változatos közösségi szolgáltatások jellemzőek a szabadidős tevékenységeken át a hagyományos ünnepi alkalmakig. Számos művészeti, alkotó csoport dolgozik Nagyatádon, melyekről további információt közösségeink közt találnak. Mindemellett több intézményünk gondoskodik a városlakók és a turisták tartalmas időtöltéséről.


T25 Művészeti Galéria és Közösségi Ház

A művészeti galéria részben Bencsik István Kossuth-díjas szobrászművész, dr. Nagy Miklós fotóművész, Ország László festőművész, Varga Géza Ferenc szobrászművész és Polák Judit alkotásait mutatja be. Másrészt Mezey Mária Magdolna és Kraumann Erik festményei, valamint Frank Eszter kerámiái láthatók benne. Ugyancsak megtekinthetjük a galériában Durgó Tibor fotóit és Rumi Attila alkotásait.

A T25 helyet ad továbbá egy nyomdatörténeti kiállításnak, egyebek között egy tradicionális könyvkötő műhely tárgyi emlékeibe is bepillantást nyerhetünk. A Bertók-emlékszoba a Kossuth-díjas költő miliőjét és szellemi hagyatékát őrzi. Az egykori Nagyatádi Menekülttábornak állít emléket az eM Soós György fotóiból létrehozott tárlat.

Nagyatád, Széchenyi tér 25.
0682/553-320, 0682/202-3845, info@nksk.hu
www.nksk.hu


Nagyatádi Kulturális Központ
Nyitva hétköznapokon 8-18 óráig, illetve hétvégén rendezvényekhez igazodva.

  • Kulturális, közösségi rendezvények, ünnepségek
  • Művészeti csoportok
  • Kiállítások
  • Színház, gyermekszínház
  • Mozi, humorestek
  • Ismeretterjesztő előadások

Nagyatád, Nagy Imre tér 1.
0682/553-320, 0682/202-3845, info@nksk.hu
www.nksk.hu


Városi Múzeum
Nyitva szerdától péntekig 10-12 és 13-16 óra között

  • Állandó, helytörténeti kiállítások
  • Időszakos kiállítások
  • Kulturális séták
  • Digitális gyűjtemény

Nagyatád, Széchenyi tér 2.
0682/352-028, muzeum.nksk@gmail.com
muzeum.nksk.hu


Turisztikai Központ és Hadipark
Nyitva keddtől péntekig 10-12 és 13-16 óra között

  • Állandó kiállítások (helyi mesterségek, nyomdatörténet, katonai egyenruhák) tárlatvezetéssel
  • Kültéri haditechnikai park
  • Rendezvényekre bérelhető termek, komfortos udvar, kiépített pince
  • Íjászati, légpuskalövészeti lehetőség
  • Tourinform iroda, ajándékbolt

Nagyatád, Széchenyi tér 7.
0682/504-073, nagyatad.tdm@gmail.com
www.nagyatadtdm.hu


Szoborpark és Látogatóközpont
Nyitva az év minden napján

  • Szabadtéri nagyméretű szobrok
  • QR kódos tárlatvezetés
  • Kisplasztikai kiállítás

Nagyatád, Göröndi út
0682/553-320, info@nksk.hu
www.nksk.hu


Bertók László Városi Könyvtár
Nyitva hétfő és szerdán 8-18 óráig, csütörtökön 8-16 óráig

  • Könyvkölcsönzés, kutatási lehetőség
  • Bertók László olvasósarok
  • Magazinok, napilapok
  • Internetezési lehetőség
  • Számítógépes adatbázis

Nagyatád, Széchenyi tér 13-14.
0682/352-090, nagyatadkonyvtar.nksk@gmail.com
www.nksk.hu


Városi Sportcsarnok

Nagyatád, Szent István Park 2.
0682/553-082
sportcsarnok.nksk@gmail.com
www.nksk.hu

A 2000 novemberében átadott sportlétesítmény impozáns épülete a Szent István parkban, jól megközelíthető helyen áll. Az intézmény a kor színvonalának megfelelően ötvözi a többfunkciós használhatóság legfontosabb elemeit.  Az ezer fő befogadására alkalmas nézőtér három oldalról öleli körül a 45×24 méteres, parkettás, európai szabványoknak megfelelő küzdőteret, amelyben szinte valamennyi teremsport jó feltételekkel űzhető. Hitelesített kézilabda, szabványos méretű röplabda és kosárlabda pálya található itt. Ezen felül teremlabdarúgó bajnokságok, versenyek rendezésére is alkalmas. A sportcsarnokban hat öltöző, bírói öltöző, orvosi szoba, erőfejlesztő terem és sportolói klub található.
A délelőtti órákban, a városban működő iskolák iskolarendszerű testnevelésórákat tartanak a csarnokban. A délutáni időszakban a városban működő versenysportágak felnőtt, ifjúsági és utánpótlás csapatok edzéseinek, valamint bajnoki versenyek lebonyolításának ad helyet. Esti órákban szabadidős teremlabdarúgó csapatok bérlik a küzdőteret.

Téli hónapokban a szabadidősport keretein belül a város lakossága is igénybe veheti és lehetőség van a szabadtéri versenysportok téli edzéseinek megtartására.


Mudin Imre Sportcentrum

Nagyatád, Kiszely László u. 40.
0682/553-082
sportcsarnok.nksk@gmail.com
www.nksk.hu

A Mudin Imre Sportcentrum a nagyatádi sportélet jelentős színtere. A Megyei Labdarúgó Szövetség által megrendezett labdarúgó mérkőzéseken túl jelentős körzeti, megyei, regionális sportrendezvényeknek ad helyet. A diákolimpia keretén belül itt kerülnek megrendezésre az atlétikai és labdarúgó versenyek. A kisegítő iskolák számára helyet biztosít a centrum a fogyatékos fiatalok atlétikai versenyeinek lebonyolítására.

A fentieken túl jelentős létszámú nagyatádi lakos veszi igénybe a létesítményt szabadidős mozgásra.

Az 1968-ban épült létesítmény 2006 tavaszán, 34 millió forint értékű beruházással került felújításra. Megújult a lelátó, az öltöző, a vizesblokkok és az atlétikai pálya is, így igazán színvonalas és modern intézmény várja a sportolni vágyókat.


Nagyatádi Városi Strandfürdő és Tanuszoda

Nagyatád, Zrínyi Miklós utca 75.
0682/351-306
furdo@nagyatad.hu
Nagyatádi Fürdők

A strandon egy nyolcpályás, feszített víztükrű, vízforgatós 50 méteres versenymedence, egy 34-38 fokos, fedett termálvizes pezsgőfürdő medence és egy élménymedence – vállzuhany, buzgárok, derékmasszázs, vízáram, napozósziget, levegőbefúvás, csúszdák – vehető igénybe. A gyermekeket egy kispancsoló és egy fából készült játszótér várja. A sportolni vágyók igényeit pedig strandröplabda pályák, kisméretű futballpályák, street ball pályák és egy nagyméretű sakktábla szolgálja.

A strandon számos nemzetközi versenyt tartanak. Nyaranta itt rendezik meg az Extreme Man Hosszútávú Triatlon Bajnokságot, a Nyílt Orvosi Triatlon Világbajnokságot és az Európa Liga búvárúszó versenyt, de a fürdő adott helyet a legutóbbi Ifjúsági Strandkézilabda Európa Bajnokságnak is.

A strandfürdő szomszédságában egy fedett uszoda is található, amely egy 25 méteres úszómedencével, egy tanmedencével és egy szaunával várja a látogatókat.

Strandfürdő nyitvatartása:

Szezonális nyitvatartás, 2021. augusztus 31-től 2022. nyaráig zárva.

Uszoda nyitvatartása:

Szezonális, szeptember 1-től május 31-ig
Hétfő-péntek: 6:00-19:00
Szombat, vasárnap: 7:00-12:00


Egyéb szabadidős tevékenységek

Túraútvonalak a városban és környékén

Változatos túraútvonalak a város környékén. Sok szeretettel invitáljuk Önöket kisebb nagyobb sétákra, további információt a Nagyatád-Rinyamente TDM oldalán találnak.

Szabadtéri fitness eszközök

Szabadtéri fittness park, ahol többféle eszközök közül válogathatnak a mozogni kívánók. A Városi Sportcsarnokkal szemközti területen, az Extreme Sportpálya mellett található eszközöket bárki ingyenesen használhatja az év bármely napján.


Skip to content