Királynéi hírnökök faluja
Nagyatád Árpád-kori település, amit maga a neve igazol. Az Atád alapszó az Ata (atya jelentésű) személynév származéka, s a nyelvtudomány megállapítása szerint a -d képzővel ellátott személynevekből létrehozott helységnevek az Árpád-korban keletkeztek. Első írásos említése – amely kétségtelenül a mai település elődjére vonatkozik – 1282-ből származik. A középkori oklevél arról szól, hogy Erzsébet királyné Lukács apródnak adományozza a királynéi hírvivők Somogy megyei Atád (Athad) nevű faluját. Atád tehát szolgáltató faluként a segesdi királynéi uradalomhoz tartozott, egészen a 14. század végéig, amikor Zsigmond király a Batthyány család egyik tagjának adományozta. A vagyonos, nagy tekintélyű főúri família ezután csaknem két évszázadon át folyamatosan birtokolta az egyre inkább fejlődő, gazdagodó falut.
Atád késő középkori gazdasági virágzását bizonyítja az, hogy – földesura, Batthyány Boldizsár kezdeményezésére – 1475-ben vásártartási kiváltságlevelet kapott Mátyás királytól. Az oklevél évente három ún. éves vásár (sokadalom), továbbá minden hét szerdáján szabad heti vásár tartását engedélyezte a településnek. A kiváltságlevél a gazdasági felvirágzásnak nemcsak előfeltétele, de egyúttal eredménye is volt: Atád a környező települések központjaként mezőváros jellegű faluvá fejlődött.
A fejlődésnek a török hódítás vetett véget, amely az 1550-es években érte el Somogyot, s a terület másfél évszázadra a török hódoltság része lett. A hódoltság és a háborús körülmények ellenére – sok más településsel ellentétben – Atád nem néptelenedett el, sőt, valószínűleg tartósan stabil lakosságszámmal rendelkezett a 16-17. században. Ebben döntő szerepe volt az „illyr”, vagyis délszláv bevándorlásnak, amelynek következményeként az itt élő népesség etnikai struktúrája megváltozott, ám a „horvátosodás” folyamata biztosította Atád túlélését, megmaradását. Emiatt a 18. században országszerte Nagy- vagy Horváthatád név alatt volt ismeretes.
Az újjáépítés százada
A török ellenes felszabadító háborúk, majd a Rákóczi szabadságharc véres évtizedei után az 1730-as évektől kezdődhetett el újra a békés termelő munka a térségben. A 18. században Atád földesura a Czindery család volt. Czindery Ignác Ferenc kezdeményezésére Atád 1744-ben vásártartási jogot kapott: eleinte évente kettő, később öt vásárt tartottak. Ezzel megnövekedett a település jelentősége, és idővel egyre nagyobb gazdasági vonzáskörzettel rendelkezett. Atád a dél-dunántúli kereskedelem egyik központja és a Dráván-túli régióval való érintkezés kulcspontja lett. Ekkor kezdték a helységet Nagy Atádként emlegetni, ami 1767-től már nem falu, hanem mezőváros volt. Az első katonai felmérés idején (1787) 1026 embert írtak össze a településen, a társadalom összetétele kisvárosi vonásokat mutatott nagy arányú iparos népességével. Czindery Ignác Ferenc – Atád kegyuraként – ferences rendi szerzeteseket telepített be, és kőtemplom, valamint rendház építését határozta el. A Szent Kereszt Felmagasztalására szentelt templomnak 1751-ben rakták le az alapjait, a teljes épület 1780-ra lett készen. A torony akkor még nem készült el, így a templom mellett felállított fa haranglábra húzták fel a harangokat. A templom és a kolostor épületegyüttese műemléki védettséget élvez.
Nagy Atád a 19. század folyamán is töretlenül fejlődött. Az 1848-as első népképviseleti országgyűlési választások előkészítéseként elkészült a helység választói névjegyzéke is. Ebből kiderül, hogy a mezőváros szavazati joggal rendelkező lakosságának soraiban abszolút többségbe kerültek az ipari, kereskedelmi tevékenységet űző polgárok, akiknek mindegyike önálló mester volt, többjük segédeket is foglalkoztatott. Ez a tény is mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben a település városias jellege tovább erősödött. A szabadságharc katonai eseményei elkerülték Nagyatádot, ám a források tanúsága szerint a településről 103 fő nemzetőr, és 47 honvéd harcolt a honvédsereg különböző alakulatainál (Noszlopy, Klapka, Nagy Sándor és Guyon ezredeiben).
Különleges hangulatú, virágzó kisváros
A városfejlődés legösszetettebb és egyik legvirágzóbb szakasza az 1849–1914 közti periódus volt, amikor a község a kisvárosnak megfelelő alközponti szerepet betöltő helységgé alakult. Ez idő alatt Nagyatád „feudális jellegű, marhapiacáról nevezetes mezővárosból egy különleges hangulatú, kisiparosok és kiskereskedők által lakott kisvárossá alakult át, amelyben – noha közigazgatási szempontból csak nagyközség volt – már megvoltak mindazok a »városias« elemek, akkori »jellemzők«, amelyek méltóvá tették arra, hogy egy vidék centruma legyen.” (T. Mérey Klára)
A gazdasági élet fejlődését jelezte a pénzintézetek létrejötte (1844. Nagyatádi Járási Takarékpénztár, 1872. Nagyatádi Takarékpénztár, 1909. Néptakarékpénztár). 1870-ben Nagyatád környékéből járást szerveztek, s itt helyezték el a járásbíróságot és a szolgabíróságot. 1890-ben megindult a vasúti fővonalhoz csatlakozó helyiérdekű vasút, fölépült a nagy személy- és teherforgalmat lebonyolító vasútállomás. A századfordulón több gyár, üzem létesült a nagyközségben (cérnagyár, nyomda, gépállomás), amelyek egyre több munkást foglalkoztattak. A cérnagyár és a nyomda a mai napig működik. Ebben az időszakban épült fel a gyógyfürdő (1906), a fő téren fúrt kút artézi vizét felhasználva. A fürdő körül pedig – a jövendőbeli vendégekre, turistákra gondolva – parkosításba kezdtek, s a helység közepén kialakult a gyönyörű park, amely a mai napig meghatározza Nagyatád városképét, hangulatát.
Pezsgő kulturális élet folyt a településen. A 20. század elején kezdte a működését a polgári leány- és fiúiskola, 1902-ben a főtéren felépült a négy tantermes, emeletes, korszerű elemi iskola. Volt a községben óvoda, izraelita felekezeti iskola és iparostanonc-iskola is. Több helyi újság jelent meg ebben az időszakban, és virágzott az egyesületi élet (pl. Nagyatádi Kaszinó, Gazdakör, Iparos Ifjúság Önképző Egylete, Olvasókör, Kisdedóvó Egyesület, Önkéntes Tűzoltóegylet, Chevra Kadisha, Atlétikai Klub, Kisgazdakör, Munkásotthon stb.). Az egyesületek gyakran tartottak műkedvelő előadásokat, rendeztek bálokat és egyéb mulatságokat, rendezvényeket, színesítve és gazdagítva Nagyatád kulturális életét, ahol mindemellett állandó mozi is működött.
Az első világháborúban a nagyatádi férfiak többsége a híres kaposvári magyar királyi 44. gyalogezredben („rosseb-ezred”) és a pécsi székhelyű 19. gyalogezredben szolgált. A frontokról haza nem tért nagyatádi hősi halottak nevét az 1924-ben felállított emlékművön örökítették meg.
A második világháború még ennél is több áldozatot követelt a községtől: sok-sok atádi férfi harcolt a frontokon, megsebesült, fogságba esett vagy elesett. A nagyatádi zsidó polgárokat (több mint kétszáz embert) Auschwitzba hurcolták, alig néhányan élték túl a megsemmisítő tábor poklát. 1944. december elején a front elérte Nagyatádot és térségét, és négy hónapon keresztül a község a német és a szovjet-bolgár csapatok tűzvonalába került. 1945 április elején értek véget a harcok, számos civil áldozatot és rommá lőtt várost hagyva maguk után.
A várossá fejlődés
A háború utáni évek az újjáépítés és az új hatalmi rend, a kommunista rendszer kiépítésének jegyében teltek. A Rákosi-diktatúra évei, majd az 1956-os forradalom után indulhatott el tényleges fejlődés a településen. Már az 1950-es évek közepén megállapította a község vezetése, hogy – Kaposvár után – Nagyatád a megye legiparosodottabb települése, és erre, valamint a község évszázados kistérségi centrum és járási székhely voltára alapozva a várossá fejlesztést tűzték célul. A várossá fejlesztésben sajátos szerepet játszott az, hogy Nagyatádra telepítették a Magyar Néphadsereg egy határőregységét, továbbá egy harckocsi és egy lövészezredét. A hivatásos állomány és a polgári alkalmazottak számára gondoskodni kellett lakásról és egyéb szolgáltatásokról, amely – a kötelezettségeken túl – ösztönzője is volt a városias fejlődésnek. Az 1960-as években megvalósított beruházások (villamos- és vízhálózat teljes kiépítése, a községi út- és járdahálózat szilárd burkolattal való ellátása, nagyarányú lakásépítés; oktatási és egészségügyi intézményi hálózat gyarapítása: gimnázium, szakképző iskola, diákotthon, bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő, mentőállomás építése, szolgáltatások bővítése) eredményeképpen 1971. április 25-én Nagyatád városi rangra emelkedett. A következő két évtized a lendületes városfejlődés időszaka volt.
Ekkoriban épültek a város tömbházas övezetei (Aradi, Kossuth, Hunyadi, Kiszely, Jókai utca), amelyek lényegesen megváltoztatták a település arculatát. A városközponttól távolabb új családi házakból egész utcasorok épültek fel. A központban további középületek, irodaházak, vegyes használatú többszintes épületek készültek. Nagyatád magán viseli a szocialista kori városfejlődés jegyeit, ugyanakkor a Széchenyi tér és a Baross utca szellős, közterületekkel tagolt beépítése kellemes városképi látványt nyújt. A város hagyományos adottsága a sok zöld terület, amelynek fenntartása és gazdagítása a mindenkori városvezetés kiemelt céljai között szerepelt (és szerepel máig is). Ennek köszönhető a Széchenyi téri park mellett a helység minden övezetében látható sok kisebb-nagyobb park, facsoport és szépen gondozott virágágyás. A városépítésben elért kimagasló eredmények elismeréseként a Magyar Urbanisztikai Társaság 1983-ban Nagyatádnak ítélte a Hild János-emlékérmet. Hogy e szép eredményt megörökítése, a városi tanács egy belvárosi sétautat Hild János sétánynak nevezett el, ahol emléktáblát is elhelyeztek.
1949 és 1990 között a város lakossága megduplázódott (6863-ról 14110 főre), a keresők döntő többsége az iparban, kereskedelemben, illetve a szolgáltató szektorban és a közszférában dolgozott. A legnagyobb ipari üzemek ebben a korszakban a fonalgyár, a konzervgyár, a Danuvia Szerszám- és Készülékgyár, kisebbek a téglagyár, a Dohánybeváltó, a nyomda, a kenyérgyár voltak többek között. Teljes körű kisipari és szolgáltatói szektor épült ki, látványosan bővült a kereskedelmi hálózat és nőtt a vendéglátóhelyek száma. 1989-ben adták át a Solar Szállót és – a gyógyfürdő szolgáltatásait kibővítendő – a Zrínyi utca végén megépített strandfürdőt versenyuszodával, élmény- és gyermekmedencével, termálmedencével, gyönyörűen parkosított környezettel. Az új létesítményekkel jelentősen megnőtt a város turisztikai vonzereje.
A mai város
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek derekán új városfejlesztési időszak indult Nagyatádon. A város teljes területén kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat, korszerűsítették a közvilágítást. 1996-ban új, korszerű laktanyába költözhettek a tűzoltók, s ugyanebben az évben adták át a Városi Múzeumot. 1997-ben elindult a városi televíziócsatorna. Fontos része e fejlesztéseknek a város főterének rekonstrukciója, megújítása. Ennek keretében felújították a katolikus templom és kolostor műemléki védettségű, gyönyörű barokk épületegyüttesét, amely díszkivilágítást is kapott. Megújult a református és az evangélikus templom, a henészi és a bodvicai városrészben új kápolnák épültek. 2006-ra elkészült a gyógyfürdő és a Széchenyi park rekonstrukciója is. A városfejlesztésben elért eredményekért Nagyatád 2006-an ismét Hild-érmet kapott.
A 2000-es években a város valamennyi közintézménye megújult: a gimnázium és a Bárdos Lajos Általános Iskola, a kollégium, a művelődési központ. Új intézményként nyílt meg az egykori községháza felújított épületében a Turisztikai Központ, amely helyet ad a nagyszabású katonatörténeti kiállításnak és a szabadtéri haditechnikai parknak is. 2022-ben újabb kulturális intézménnyel gyarapodott a város: az egykori elemi iskola csodálatosan felújított Széchenyi téri épületében képzőművészeti és helytörténeti kiállítások kaptak helyet.
Nagyatád 2021-ben ünnepelte várossá nyilvánításának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból új, modern megjelenésű embléma készült, amely hangsúlyozza a város sokszínűségét, szimbólumaival tükrözi a település arculatát, dinamikáját.
Kattintson, tegyen egy sétát a mai Nagyatádon!
Hauptman Gyöngyi, Nagyatádi Városi Múzeum
